Thursday, January 30, 2014

Sintra, Portugal

Sintra is about 28 km (~17 miles) from Lisbon.  It's a small town with about 33,000 inhabitants.  The historic town is home to numerous palaces and estates which makes it a very popular day trip from the capital.  There is so much to see that's impossible to do Sintra justice in only one day.  In 1995, Sintra was listed as a UNESCO World Heritage Site.

The National Palace was a royal summer residence and is the best preserved medieval royal palace in Portugal.  It was built in 1839.  In 1910, it became a national monument and it was restored in the 1940s.

The remains of the Moorish Castle sits atop the surrounding hills.  The castle was built around the 8th or 9th century when the Moors occupied the Iberian Peninsula.




The Quinta da Regaleira is a popular estate and park.  Construction began in 1904 and was completed in 1910.



The Seteais Palace was built from 1783 to 1787.  The neoclassical palace was originally built for the Dutch consul.  The palace was eventually acquired by the government in 1946.  In 1954 it became a luxury hotel.

Sintra's highlight is the Pena National Palace which sits on a hill overlooking the town.  The palace was built on the remains of a monastery.

Construction lasted from 1842 to 1854.  The palace was used by the royal family but in 1889 it was purchased by the state.  The palace has an eclectic mix of styles including Neo-Gothic, Neo-Islamic and Neo-Renaissance.

View of Palácio Nacional da Pena
Cabo da Roca is 18 km (11 miles) northwest of Sintra.  It offers a great view of the Atlantic Ocean.  The cape is the westernmost point of continental Europe.

Wednesday, January 29, 2014

Nova de Gaia, Portugal

To the south of Porto, on the other side of the Douro River, is the city of Nova de Gaia.  Simply known as "Gaia", the city has a population of +178,000. 



In 1225, King Alfonso awarded town status to Nova de Gaia.

Krasimir enjoying a glass of port
Although Porto, from where the country Portugal gets its name, is best known for port wine, it really comes from Gaia.

Home of Sandeman Port

Port is a sweet, fortified wine and since the mid-18th century, bottlers and exporters have kept the wine here in lodges until it is properly aged.  The lodges, also called "caves", offer port wine tastings and are big tourist attractions.



"Barcos rabelos" are traditional wooden boats that were once used to move wine casks downriver from Douro port estates.

View of Nova de Gaia from Porto

There are six bridges that unite Gaia and Porto.  We took a 50-minute boat cruise up and down the Douro to check them out.

Tuesday, January 28, 2014

Porto, Portugal

Porto is located on the Douro River and is the second-largest city in Portugal.  The city is home to around 238,000 people while the greater metro area has a population of around 1.3 million.

Back in the 4th century, Porto was an outpost of the Roman Empire.  In 711 AD it was invaded by the Moors and in 868 AD it was reclaimed by the Portuguese.

View from Nova de Gaia


The city's most famous export is its port wine.  Although all of the port actually comes from across the river in Nova de Gaia.



The Porto Cathedral is the city's oldest building.  The Romanesque cathedral was completed in 1737.  This is where Prince Henry the Navigator was baptized.


In 1996, the historic city center was declared a UNESCO World Heritage Site.  The Avenida dos Aliados is lined with grand buildings while the town hall sits at the top of the boulevard.

The Clérigos church tower was completed in 1763.  It used to be the tallest structure in Portugal.  Ships used it as a guide when coming in from the ocean.

The Trindade church was built in the early 19th century while the fountain in front of the church dates back to the 18th century. 

 
The monument to celebrate the 5th centuries since Prince Henry the Navigator's birth was inaugurated in 1900.

 
The São Bento train station was officially inaugurated in 1916.  However the first train actually arrived here in 1896.  The inside of the station is decorated with lovely blue tiles. 

The Casa da Musica opened in 2005.  The 12-storey building hosts a 1,300 seat auditorium. 

The column with a lion and a flattened French eagle is a monument that celebrates the victory of the Portuguese and British in the Peninsular War.

What looks like one really big church is actually two churches that is connected by a narrow house that is just one meter (3 feet) wide.

The Carmelitas church on the left was part of a former 17th century convent.  On the right is the Carmo church which was built in the 18th century.  The house that separates the churches was inhabited until around 20 years ago.  There used to be a law that did not allow two churches to share a wall.  The house also ensured the chastity between the nuns from Carmelitas and the monks from Carmo.

 
The Fort of São João Baptista da Foz guarded access to the Porto from the sea.  Construction on the fort began in 1570.

 


Castelo do Queijo is also known as Forte de São Francisco Xavier.  It's a great place to look at the Atlantic Ocean.

 


Next to the fort is Sea Life Porto, which is one of a chain of aquariums.  The Porto location opened in 2009.

Monday, January 27, 2014

Holocaust Remembrance Day

Today is Holocaust Remembrance Day.

The Holocaust began in Germany and spread across Europe from 1933 to 1945.

During this time the Nazis established around 15,000 concentration, labor and death camps through most of Nazi-occupied territory.  Among the most infamous were Auschwitz-Birkenau, Bełżec, Bergen-Belsen, Buchenwald, Chełmno, Dachau, Jasenovac, Maly Trostenets, Majdanek, Mauthausen-Gusen, Natzweiler-Struthof, Ravensbrück, Sachsenhausen, Sobibor, Stutthof, Terezín, and Treblinka.

Never forget and never again.

Friday, January 24, 2014

One Day is Enough

We normally have snow in December or January and it lasts until around March.  At least it hasn't been as bad as last year.  In 2012/2013, we had snow for Thanksgiving.  This was followed by a white Christmas and a white New Year.  Hell, last year I had my first white Easter!

This morning I woke up to our first snow.  I'm so not ready for it to be back.  One day is enough.

Just let me make it through the day and tomorrow morning I'll be off to Portugal.

Wednesday, January 22, 2014

Famous in Hungary

Apparently we're famous in Hungary

Norbert's latest published story was inspired by our hot air balloon ride back in 2011.  The only glitch is that it's written in Hungarian and Google Translate can't keep up.   So here's the story until Norbert finds the time to publish a real translation.  

Haklik Norbert: Tom Hanks a vizek felett

Borsody a Radešín nevű cseh falucska közelében, 2011. augusztus 7-én, reggel hét óra után ismerkedik meg Tom Hanksszel. Hanks cseh állampolgár, tűzoltó, és a Cseh Felföld, a Vysočina fölött lebeg. Logikus tehát, hogy megismerkedésük pillanatában Borsody is a Vysočina fölött lebeg.

A történet azzal kezdődik, hogy Borsody és párja, Viola valami emlékezetes és szokványosnak legkevésbé sem nevezhető ajándékkal akarja meglepni Chadot negyvenedik születésnapjára. Chad az Egyesült Államok déli részéről keveredett Csehországba, és szabadidejének javát azzal tölti, hogy igyekszik minél több európai országba ellátogatni. Negyvenet már sikerült kipipálnia a listán. Borsody ugratja is néha a villámturizmus kapcsán, mondván: ha tartja a megszokott ütemet, akkor hamarosan majd olyan államokkal lesz kénytelen beérni, mint például a Dnyeszter Menti Köztársaság, Azerbajdzsán Európához Sorolt Területei, vagy éppen Hegyi-Karabah.

Chad tériszonyban szenved, ami azonban legkevésbé sem tántorítja el attól, hogy havi rendszerességgel repülőgépre szálljon. Amíg valami szilárd térelválasztó elem van közte és a mélység között, addig semmi gond – mondogatja, amikor pedig nincsen ott, akkor meg úgyis mindegy. Hajdan, katonaként, az ejtőernyős gyakorlatok során megtanulta: a legrövidebb út ahhoz, hogy ismét szilárd talajt érezzen a lába alatt, ha gondolkodás nélkül fejest ugrik a mélységbe.

A születésnapi ajándék ötlete Violától származott. Violát, amikor megismerkedtek, Borsody előszeretettel bosszantotta az Amazon Punkt Dé É becenévvel, főleg amikor előtört a lányból a slágfertíg kelet-berlini frajlájn. Ők ketten a tökéletes munkamegosztás modelljét alakították ki. Viola felkutatja az interneten a magukat angolul vagy németül is hirdető dél-morvaországi hőlégballonos cégeket, utána pedig Borsody, aki eredményes telefonos tárgyalásokat képes folytatni némelykor olyan nyelveken is, amelyeket nem beszél, lazán megegyezik a részletekről a léggömb-tulajdonossal. Az odajutás mikéntjéről Susanne gondoskodik. Susanne Kölnből kiindulva, franciaországi és svájci állomásokon keresztül keveredett Brünnbe, ahol francia nyelvórákat ad, valamint üzleti tanácsadó céget tart fenn. Havi rendszerességgel keresztül-kasul száguldozik Európán, és vezetői tréninget tart üzletembereknek (egyértelműen a frankofón úti célokat és megrendelőket részesítve előnyben).

A megvalósítás utolsó fázisának sikeréért Naomi felel. Naomi egy új-zélandi cég közép-európai kirendeltségét létrehozandó érkezett a Cseh Köztársaságba, és páratlan tehetséggel vonja magára környezetének figyelmét anélkül, hogy egy pillanatig is tolakodó lenne. Ebben persze utánozhatatlan új-zélandi akcentusa is segítségére van: az angol szavak kimondásakor a bennük előforduló magánhangzók mindegyikét következetesen valamely másikkal cseréli fel, összezavarva a konyhaangolt beszélőket. Naomi a figyelemfelkeltésen kívül az érdeklődés lebilincselésében is jeleskedik: egyetlen széles, érdeklődő mosollyá átlényegülve gondoskodik arról, hogy a szűk baráti társaság aktuális szabadidős programját zseniális helyismereti adalékokkal tegye teljessé. A csak bennfentesek által ismert titkokat örömmel osztja meg barátaival – lett légyen szó tárlatvezetőről, pincérről, állatgondozóról, a Káposzta téri piac kofáiról, a brünni víztározó hajójáratának kormányosáról vagy cirkuszi állatidomárról.

A siker személyi feltételei tehát adottak. Némi rizikóval, külső tényezőkkel azonban Borsodyéknak mindenképpen számolniuk kell. Például a kérlelhetetlen időjárással. A meteorológusoknak is nevezett időjósok az utazás eredetileg tervezett időpontjára, szombatra vihart jósolnak a Vysočina felett. A hőlégballonos cég képviselője felhívja Borsodyt, és a vasárnap reggeli időpontot javasolja, a várható száraz idővel és a léghajózás szempontjából ideálisnak mondható enyhe szellővel. A módosítást Borsody gondolkodás nélkül elfogadja.

A soron következő kihívást a Chad által loCzech névre keresztelt jelenség jelenti, amely a logicnak (magyarosan: a logikának) a helyi verziója szeretne lenni. Az ominózus vasárnap reggel, hat órakor, öblös ásítások és álmos szemdörgölések közepette mindenki felsorakozik a Susanne által bérelt villa előtt, ahová a frankofil német leányzó a taxit rendelte. Susanne külön felhívta a taxis cég figyelmét arra, hogy öt utassal kell számolniuk, tehát legalábbis kisbuszt küldjenek. A kisbusz helyett (jó pár perc késéssel) befut egy Škodovka, amelynek öt ülése közül az egyiket maga a sofőr foglalja el. A taxisnak szemlátomást meg sem fordul a fejében, hogy Bor­sodyék azért nem szállnak be az autóba, mert valami nincs rendjén. Susanne pár percnyi várakozás után megkérdezi a sofőrtől, mikorra várható a kollégája a másik autóval. A bérkocsi-vezető erre meglepetten közli, hogy második autóról szó sincs, neki a diszpécser csak annyit mondott, hogy egy ötszemélyes kocsit rendeltek. Erre Susanne rövid fejtegetésbe kezd arról, hogy mi a különbség az „öt személyes autót rendelni” és az „öt személyre rendelni autót” között. Ezt Borsody kiegészíti egy kis kézen számolási gyakorlattal, a hatodik, nem létező ujjhoz társítva a kérdést: „A to tady jste vy, pane řidiči, že ano?” (Vagyis ez itt Ön volna, sofőr úr, nemde?) A taxisofőr e kérdés hallatán hátradől a vezetőülésben, két kezét összekulcsolja maga előtt, réveteg tekintettel mered a brünni pirkadatba, aztán bölcsen bólogatva kijelenti:

– Ez már bizony probléma.

– Probléma, de nem a miénk, hanem az önöké. Lássuk, hogyan oldják meg. Negyvenöt perc múlva Radešínben kell lennünk. Ötünknek. Akár egy sofőrrel, akár kettővel. Akár egy taxival, akár kettővel – helyezi el Borsody tárgyalópartnerének logikai horizontján a kézenfekvő megoldási opciókat.

Ha Borsody nagyapja kevéssel korábban, vagy éppenséggel kissé később sebesül meg a keleti fronton, akkor hősünk keresztanyja – édesanyjának néhai legidősebb nővére – nem reked kisgyerekként Nagyváradon. Ám úgy hozta a sors, hogy a jó öreget valamikor 1944. első felében hagyta cserben a hadiszerencse (vagy pedig, más szemszögből szemlélve ugyanazokat az eseményeket, mentette meg attól, hogy hősi halottként végezze valahol keleten). Az év közepén a nagyváradi katonai kórházban lábadozott gránátsrapnelek okozta sérüléseiből (a repeszek egyike magával vitte bal kezének mutatóujját, a többi pedig az oldalában és a hátában landolt).

Borsody időmeghatározása itt csak hozzávetőleges, a támpontot hozzá pedig nagymamájának elbeszélései szolgáltatják, amelyek arról szólnak, hogy elvonatoztak Váradra négy év körüli keresztanyjával nagyapját meglátogatni, ám ottlétük során a szövetségesek megbombázták a vasútállomást, így aztán várakoztak néhány hetet, hogy kitapasztalják, mennyire intenzívek a bombatámadások, illetve hogy mennyire kockázatos egy fiatalasszonynak és egy karonülő leánykának nekivágni a százötven kilométeres útnak. Kalandos út lehetett: gyalogszerrel, katonai teherautókra, valamint szekerekre kéredzkedve jutottak nagy nehezen haza Tiszadobra.

A háznak, ahol élete első éveit Borsody édesanyja is töltötte, már nyoma sincs, a mellette álló fűzfa, ami árnyat vetett neki hajdanán, ma is él és virul. A nagyváradi vasútállomást a Frantic Joe hadművelet keretében 1944. június 2-án bombázták a Royal Air Force gépei, tehát amikor Borsody elképzeli nagymamáját huszonéves anyaként, gyermek keresztanyját kézen fogva egy poros földúton gyalogolni valahol a magyar Alföldön, akkor a kép mindig július végi-augusztus elei hőség kíséretében jelenik meg előtte. Borsody azt is tudja: ha kicsit máshogyan bombáznak, akkor az ő édesanyja sem foganhat meg nyolc és fél évvel később, és a történetünk is tárgytalanná válik, lévén, hogy akkor nincs Borsody, aki a léghajóba szálljon.

A hőlégballon két embernyi plasztik göngyöleg volt egy teherautó platóján, amikor Borsodyék a radešíni kastély előtti felszállóhelyre értek. Mintegy harmincan bámészkodtak a jármű körül, további tízegynéhányan a luftballon körül szorgoskodtak. Leemelték a kocsi platójáról, és elkezdték kiteríteni az óriási, tarka parenyica sajthoz hasonlatos göngyöleget, színpompás plasztik szőnyeget formázva belőle, amely egyre hosszabban nyújtózott a kastély felé. Borsodyék azt furcsállották, hogy miért kell ekkora tér a felszálláshoz (a kastély előtti tisztás másik oldala ugyanis legalább száz lépésnyire volt tőlünk), illetve hogy mit keres ennyi ember az attrakció helyszínén. Sok idejük nem maradt e kérdések megvitatására, mert hozzájuk csapódott egy, szemlátomást csak a húszas éveinek legelején járó fiatal srác, aki addigi viselkedése alapján igen fontos szereplőnek tűnt a hőlégballon-röptetés lebonyolításában. Honza a léggömb-gyártó cég tulajdonosának kisebbik fia volt, maga is ballonröptető (előbb tanulta meg az efféle égi járművek irányítását, mint autót vezetni). Kiváló angolját Amerikának köszönheti, ott volt cserediák – így magyarázta Borsodyéknak, majd szélsebesen ismertette, hogy az övék a legnagyobb hőlégballon Csehországban. Világviszonylatban is az első öt között tartják számon – húzta ki magát büszkén. Felfújt állapotban egy tízemeletes panelházat is gond nélkül el tudna rejteni a kupolájában, tízrekeszes kosarában pedig akár negyven ember is utazhatott.

Amint Honzáék befejezték a göngyöleg kinyújtóztatását, nekiálltak, hogy oldalirányban is kiteregessék a ballont. Közben a segítőkész kezek leemelték a teherautó platójáról a gondolát, rögzítették a kosáron a gázpalackokat és az égőfejeket, aztán oldalra fordították a vesszőből font tákolmányt, hogy a teteje a léggömb szája felé nézzen, és nekiláttak, hogy megtöltsék a ballont forró levegővel. Ez egy jókora szélgéppel történt. „Mint a filmforgatásokon” – jegyezte meg Viola, akit a nézelődés során Borsody mindvégig szorosan magához ölelt: a lány kissé nehezen viselte a kora reggel hűvösét. Violának azonban nem kellett sokáig cidriznie – hamarosan ugyanis két fiatalember a léggömb szájához lépett, kétoldalt a magasba emelték a peremét, hogy könnyebben áramolhasson bendőjébe a forró levegő, Honza pedig felcsavarta az égőfejek lángját. Oly erősen csapta arcon a nézelődőket a hőhullám, hogy önkéntelenül is hátrébb léptek a kosártól. Pár perc múlva a kiterített léggömb teteje lassan, de biztosan emelkedni kezdett. Először egy félbevágott körtére emlékeztetett, aztán elkezdett egésszé terebélyesedni. Ekkor egy fiatalember, aki feltűnően hasonlított Honzára, és egy hegedűt tartott a jobb kezében, visszaparancsolta a bámészkodókat, pár lépéssel a léghajó kosara mögé. A színes, egyre jobban kiterebélyesedő gömb lassan felemelkedett a földről, alaposan megfeszítette a szájától a kosárig húzódó köteleket és karabinereket, majd az oldalán fekvő gondola is elrugaszkodott a talajtól, és a vesszőkosár álló helyzetbe billent.

Borsodynak harminchat évet sikerült leélnie anélkül, hogy hazája területén háború dúlt volna. Pár száz kilométerrel délebbre született kortársai már kevésbé voltak szerencsések. Számtalan barátja és ismerőse élt azon a vidéken, ezért a maradék Jugoszlávia bombázása neki elsősorban a barátai bombázását jelentette. S mivel nem állt módjában megálljt parancsolni a hadműveleteknek, úgy próbált segíteni, ahogy lehetett. Például olcsó albérletet keresett Bojanának, a belgrádi szerb lánynak. Borsody a Délvidékről Budapestre települt költőbarát révén ismerte meg Bo­janát. A poéta ugyanis néhány hét után már nehezen viselte, hogy náluk húzza meg magát a lány (aki szegről-végről a rokona is), és úgy gondolta: Borsody, aki a fővárosban tanuló, vidékről származó egyetemisták albérletről albérletre vándorló életét élte, bizonyára talál majd megfizethető és elfogadható színvonalú lakást a leánynak. Borsody később szerb leckékért cserébe magyar órákat adott Dejannak (ő a poéta vejének az unokatestvére). Dejan pár hónap tanulás után már komplex párbeszédeket volt képes magyarul lebonyolítani, és amikor visszatért Újvidékre, Kosztolányi és Vörösmarty nyelvén számolt be magyar szomszédainak – és a költő Délvidéken maradt lányának – budapesti hónapjairól. Borsody néhány évvel később, egy szintén Budapestre keveredett, és magyarul tökéletesen tudó zentai szerb lány, Jelena felkészítő óráinak hála, letette a középfokú nyelvvizsgát szerb nyelvből. Akkor még nem tudta, hogy pár esztendővel később ezt a tudást majd Csehországban fogja kamatoztatni, a világ egyik legnagyobb informatikai cégénél, az ex-jugoszláviai kollégák által erősített közép-európai ügyfélszolgálat csoportvezetőjeként. Borsody tehát a hatezerháromszázhárom tonnányi NATO-bombának és rakétának köszönheti szerb nyelvtudását.

Azonban ha most képzeletben eltávolítjuk a léggömbkosár tetejéről a gázpalacktartó elemeket és a ballon rögzítésére szolgáló egyéb szerkezeteket, akkor a végeredmény felülnézetből erősen hasonlít a Csehországban oly népszerű, tíz palack szállítására alkalmas sörös kartonrekeszekre – egy hosszanti, valamint négy, merőleges belső válaszfal osztotta tíz, azonos méretű négyzetre a gondolát. A sörös kartonhoz hasonlatos módon a léggömbkosár esetében is kulcsfontosságú jelentőséggel bírt a helyes súlyelosztás: a kosár mindegyik részébe ugyanis három-három utast irányított a beszállást levezénylő Honza. Borsodyéknak a kosár egyik végében jutott hely, a hősünk és Viola által elfoglalt négyzet belső falának túloldalán pedig Susanne, Naomi és Chad várták az indulást. Aki már próbált megkezdett sörös kartonrekeszt szállítani, az jól tudja, mekkora jelentőséggel bír a helyes súlyelosztás. Igyál meg hatot a tíz sör közül, és a maradék négyet hagyd egymás szomszédságában a karton egyik végében – jó esélyed van rá, hogy a rekesz egy szerencsétlen pillanatban oldalra fittyen, kibillen a hordozó pánt alól, a palackok pedig szilánkokra törve végzik, egy habos sörpocsolyában. Célszerű az ilyen helyzetet elkerülni – Honza tehát hamarosan Viola és Borsody mellé parancsolt egy harmadik léghajózót, így lett teljes létszámú az ő rekeszük.

Az útitárs érkezését elsőként egy igencsak megapasztott tartalmú literes csa­tos­üveg jelezte. A palackot egy ötvenesnek (és feltűnően ittasnak) tűnő, göndörfürtű férfi tartotta. Emberünk mondott valamit csehül, ezt Borsody eleinte alig értette – nem is annyira a szerény cseh nyelvismerete miatt, hanem inkább a jövevény artikulációs képességei okán. Ezen képességeket már alaposan kikezdte az addig elfogyasztott tetemes pálinkamennyiség. Borsody végül rájött: a férfiú azt szeretné, hogy fogja meg a palackot, amíg ő átlendíti magát a kosárperemen. A jövevény esetében persze a lendülési szándék azon a reggelen már a legnagyobb jóindulattal is csupán mászásnak volt nevezhető. A vesszőfonat innenső oldalán aztán, sűrű pálinkagőz-felhőket eregetve, botladozó nyelvvel elmotyogta, hogy ő Jaroslav, radešíni tűzoltó, majd kezet rázott Borsodyékkal, akik egyenként bemutatkoztak neki. Végül feléjük nyújtotta a pálinkásüveget: húzzák meg bátran megismerkedésük örömére. Borsody társainak szemlátomást nem nagyon nyerte el a tetszését az éhgyomorra, ráadásul cseh tempóban történő szilvapálinka-ivás ötlete, ezért Naomi bevetette az ilyen esetekre tartogatott, és többnyire eredményesnek bizonyuló csodafegyvert: Nerozumím česky – amihez Chad még annyit fűzött hozzá angolul: álmainak születésnapi ajándékai között nem szerepelt egy korán reggel merev részeg ismeretlen, mint útitárs. Ettől azonban igencsak felderült Jaroslav arca.

– Engliiiissssh? – ordította vastag cseh akcentussal, az utolsó szótagot magán- és mássalhangzóstul derekasan megnyújtva. A következő pillanatban már Chad felé lendítette a pálinkásüveget: – You mussst… driiiinnk!

Chad erre vágott egy grimaszt („egye fene, úgyis egyszer az életben ünneplem egy léggömb kosarában a negyvenediket”), aztán a szájához emelte, és jól meghúzta a pálinkásüveget. Jaroslav, a radešíni tűzoltó elismerően bólogatott, és Susanne felé fordult, hogy na most nála folytatja a kínálást. Abban a pillanatban Honza adott egy erős gázfröccsöt, öt-hat méter magas lángcsóva hasított a ballon belsejébe, az utasokat arcul csapta a hőhullám, megfeszültek a kosarat a léggömb szájával összekapcsoló hevederek, és a ballon elrugaszkodott a Vysočina földjétől.

Eleinte csak felfelé mozogtak, Honza gázfröccsei nyomán egyre feljebb és feljebb tornászva magukat az ébredező táj fölé. Aztán – Borsody becslése szerint jó harminc-negyven méternyi magasságban – elértek egy erősebb oldalirányú légáramlatot, mert a léggömb hirtelen meglódult, és elkezdett a falu széle felé sodródni.
Az utasok többsége már kezdte otthonosan érezni magát az újszerű helyzetben – s ehhez bizonyos mértékben a Honza valamint a hegedűs srác által kiosztott pilseni és jihlavai sörök is hozzájárultak. Meglódultak a nyelvek, és Jaroslav, a tűzoltó is ráeszmélt, hogy a földtől való elrugaszkodásuk pillanatában elmulasztotta pálinkával kínálni a társaság többi tagját. Naomi nem kérette magát, hanem rögvest a szájához emelte az üveget, aztán Viola felé vándorolt a palack, a göndörfürtű útitárs pedig egyre szélesebben vigyorgott. Csakhogy Borsody kedvese határozottan tiltakozott a kínálás ellen.

– Csak emeld a szájadhoz a palackot, és gluggyogtasd meg, ha ügyes vagy és vigyázol, egy kortynyi sem megy le belőle – tanácsolta Violának Naomi, gondolván: ha ugyanúgy ejti a szavakat, ahogyan otthon, Új-Zélandon tenné, akkor úgysem érti meg senki más az ő kis társaságukon kívül. Helyesen gondolta, és Viola követte is a tanácsot. Susanne ugyanúgy fogadta el a kínálást, Borsody azonban – már csak a cseh szeszfőző mesterség és a kínáló iránti tiszteletből fakadóan is – apasztott egy bő fél decinyit Jaroslav zamatos házi szilvapálinkájából.

A légáramlat hamarosan kisodorta őket Radešín tavacskája fölé. Alattuk takaros, kertes házak sorakoztak, rálátással a tóra. A tavat, az egyetlen utcácskától eltekintve, körös-körül sűrű fenyves erdő szegélyezte. A léggömb ott lebegett a víz felett, mégis oly közel a parthoz, hogy a kosár pereméről könnyedén a fövenyre lehetett volna pöccinteni a húszkoronás érmét. Jaroslav, a tűzoltó ekkor a kosár széléhez lépett, kihajolt a gondola pereme fölött, integetni kezdett a legközelebbi ház felé, és teli torokból kiáltozni kezdett:

– Jiříku, pod’ ven! (vagyis: Gyurika, gyere ki!) – és hamarosan megjelent a partra néző ablakban egy álmos férfiarc, az eget kémlelve.

– Héj šéfe, nazdraví! – emelte főnöke köszöntésére a pálinkáspalackot Jaroslav, a radešíni tűzoltó, mire a férfiú a léggömb kosara felé tartotta mutatóujját: – Počkej, kámoše! (Várjál, cimbora!) – aztán eltűnt az ablakból, hogy pár pillanat múlva maga is egy literes üveggel a kezében jelenjék meg a kertre nyíló ajtóban. Jaroslav jó barátja és felettese, a helyi tűzoltófőnök a kert közepéig lépdelt, ott lekattintotta az üveg csatját, és a magasba emelte a palackot: – Nazdraví, Jarku, nazdraví, paní a pánové! (Egészségedre, Jarek, egészségükre, hölgyek és urak!) – aztán húzott egy isteneset a pálinkából. Erre a léggömb utasai is kerítettek valami innivalót, ki-ki a magával hozott pezsgős palackot, egy-egy sört, vagy hasonlóképpen házi főzésű pálinkát, és ittak a helyi tűzoltóparancsnok egészségére. Jaroslav szemlátomást zokon vette volna, ha Borsodyék adósai maradnak azzal, hogy felettese egészségére emelik képzeletbeli poharukat, tehát gondoskodott arról, hogy ismét körbejárja a társaságot a pálinkás palack. Nyomatékosította is a kínálást:

– My šéf! You mussst!

Susanne-nak azonban a Naomi által javasolt ivásmímelő módszer ellenére is kezdett elege lenni az egyre gyakrabban ismétlődő kínálgatásból, és közölte a szívélyesen vigyorgó tűzoltóval, hogy neki bizony nem szabad alkoholt fogyasztania. Jaroslav ledöbbent arckifejezése nem is lehetett volna beszédesebb: ugyan miért gyötri magát a kedves útitársnő efféle önsanyargató intézkedésekkel?! Susanne egyetlen szót sem szólt, csak a hasa elé tartotta tenyerét, és gyengéden megsimogatott egy láthatatlan, fél strandlabdányi ívet. Jaroslav, a radešíni tűzoltó tekintetét elfelhősítette a beletörődő lemondás. Nem telt el három másodperc, amikor új erőre kapva, felderült arccal és felvillanyozva Susanne valamint Chad felé emelte a pálinkáspalackot, és harsányan elrikkantotta magát:

– On the motheeer, the fatheeer and the babyyy! Mnoho štěstí!
Jaroslav alaposan meghúzta a palackot, majd Chad felé nyújtotta:

– You mussst, tatínku!

A rengeteg „you mussst!” már Borsody képzelőerejére is megtette a hatását. Amikor visszanyújtotta Jaroslavnak a palackot, Viola hősünk fülébe súgta: – Ha feltűznél egy sütőtököt egy karóra, ez a Jaroslav most már azzal is kedélyesen elbeszélgetne. – Ekkor döbbent rá Borsody, kire is emlékezteti bodor hajú útitársuk, enyhén kopaszodó halántékával, a kissé krumpliszerű orral, a lazán elálló fülekkel, a mosolygás közben szinte teljesen összeszűkülő, táskás szempárral.

Borsody megérintette a táj szemlélésébe belefeledkezett útitárs vállát, s amikor az feléje fordult, hősünk rámutatott, és így szólt:

– Tom Hanks!

Jaroslav szemlátomást elértette és kedvére valónak találta a tréfát, ugyanis hangos hahotázás közepette vállon veregette Borsodyt, aztán a világ legtermészetesebb gesztusával feléje nyújtotta a pálinkásüveget. A kevésbé pityókos utasok látták rajta, hogy iszonyatos küzdelem árán formálja a szavakat:

– Misterrr directorrr! You mussst!

Nyolc hónappal a hőlégballon-utazás után történt. Borsody Violával és Chad legjobb barátjával, Scottal ült a Sun Dial étterem egyik asztalánál, a Westin Peachtree Plaza Hotel hetvenharmadik emeletén, kétszázhúsz méterrel Atlanta felett. Bal oldalt Violát látta, illetve a háttérben, szinte karnyújtásnyira – hála az arányok által könnyedén megtéveszthető emberi érzékeknek – a Sun Trust Plaza kétszázhatvanöt méternyi üveg-beton tornyát. Kissé távolabb, az atlantai csúcstartó, a háromszáztizenkét méter magas Bank of America Plaza huszonhárom karátos arannyal bevont csúcsobeliszkjén játszadozott a napsugár. A látványt, főleg így, Violával az előtérben, igencsak kedvére valónak találta Borsody, tehát gyakran fordította tekintetét az ablaküveg felé.

Az egyik ilyen odaforduláskor meglátta a repülőgépet. A távolról nézve aprócskának tűnő gépmadár a Hartsfield-Jackson nemzetközi repülőtér irányába ereszkedett lefelé, látszólag tyúklépésben, több száz méternyire Georgia napszítta földje felett – a Sun Dial asztala mellől szemlélve azonban éppen Viola szőke fürtjei mögött. Borsody képzeletének belső vetítővásznán – ahol a nagymama vándorol legidősebb gyermekével, Borsody leendő keresztanyjával az Alföld hőségében – megjelent egy másik étterem, egy másik asztal, ugyancsak eszméletlen magasságban az Újvilág földje felett. A háttérben, ugyancsak karnyújtásnyira, egy másik felhőkarcoló tornya. Az asztal körül ott ültek mindannyian: Borsody, Viola, Chad, szemközt Scott, Susanne és Naomi (az elmaradhatatlan mosollyal az arcán). Az ablaküveg mögött, fülsüketítő, egyre erősödő sugárhajtómű-visítás kíséretében előtűnt a repülőgép, orrát éppen az ő asztaluk felé irányítva. Észveszejtő sebességgel rabolta, valósággal habzsolta az egyre nagyobb felületet, mintegy felszámolta, mohón felzabálta a hátterében meghúzódó, egyre inkább zsugorodó városképet.

Borsody tudta, hogy a történeteknek csakis a könyvekben, illetve a mozivásznon van végük, konkrét befejezésük. A valóságban mindegyik végtelen, a történetek ugyanis egyetlen nagy, folyamatosan növekvő, szélsebesen táguló, határtalan univerzummá kapcsolódnak össze. Minden egyes könyv története tovább folytatódik minden egyes olvasójának életével-életében, valamint – hiányként jutva kulcsfontosságú szerephez – azok életével is, akik éppenséggel soha nem veszik kézbe ezeket a könyveket. S ahogyan a megírt könyveknek sorsa van, éppúgy sorsa van a meg nem írt, el nem mondott, vagy éppen félbehagyott történeteknek is, amelyek olykor egy-egy váratlan, mégis logikus sorsszerűséggel bekövetkező ponton összekapcsolódnak, és ugyanazon történetté egyesülve elnyerik beteljesülésüket, a folytatást.

Még gondolatban sem mocorgott a hőlégballon-utazás, amikor Borsody egy hétvégi bevásárló körút során megvette az Extremely Loud & Incredibly Close című kötetet (magyarul Rém hangosan és irtó közel cím alatt adták ki). Jonathan Safran Foerregénye hosszú hónapokig várt olvasatlanul Viola és Borsody könyvespolcán. Egy kisfiúról szól, aki megpróbálja felfejteni a szeptember 11-i terrortámadásban odaveszett édesapja élettörténetének a múlt homályába burkolózó részleteit. Borsody, miután elhelyezte a polcon a könyvet, teljesen megfeledkezett róla – csak akkor jutott az eszébe újra a regény, amikor pár hónappal a születésnapi léghajózás után, óriási reklámhadjárat közepette bemutatták a könyv alapján forgatott mozifilmet. Az egyik főszereplőt, a kisfiú néhai édesapját Tom Hanks alakítja, újabb kapcsolódási ponttal gazdagítva az összefüggő történetek végtelen mátrixát.

Borsody emlékezetében a hőlégballon-utazás további része egyetlen álomszerű, euforikus képkavalkáddá olvad össze – olyasvalamivé, mint ami a zenében a Strawberries album a The Damned-től, vagy a Beatles érett korszakának lemezei, amikor a négy gombafejű már nem azzal foglalkozott, hogy minél jobban szeresse a közönség a muzsikájukat, hanem csakis az érdekelte őket, hogy kedvükre való zenét produkáljanak (miközben tele voltak pumpálva különféle tudatmódosító szerekkel). Ha filmmé kellene fogalmaznia, Borsody az utasokkal teli gondola kistotálját váltakoztatná a kosárból eléjük táruló látvány nagytotáljával, illetve Tom Hanks arcának premier plánjával (a részeg cseh tűzoltó, Jaroslav szerepében), gondosan ügyelve arra, hogy – nem hangsúlyosan, de mindvégig kihagyhatatlanul és megkerülhetetlenül – az egyre apadó tartalmú pálinkásüveg is rendszeresen felbukkanjon a pörgő képsoron. Az utazás további része nem egyéb, mint egy szürreális kisfilm. Honza bátyjának hegedűszavára cseh népdalokat nótáztak az utasok az ébredező Vysočina felett, az augusztus reggeli nap korongjával a háttérben. Egy adott ponton Chad kedvéért felcsendült a Happy Birthday to You, amit a gondolában utazók mindegyike a maga nyelvén adott elő. Susanne franciául Bonne fête à toi-t énekelt, s mindehhez az égőfejekből előtörő lángcsóvák robaja szolgáltatott bizarr aláfestést. Volt úgy, hogy leereszkedtek az egyik tó víztükréig, olyanformán, hogy Honza – tökéletes érzékkel szabályozva az égőfejek szelepeit – percekig tartotta a léggömbkosarat olyan magasságban, hogy az éppen csak érintette a vízfelszínt. Földet érésük viszont úgy történt, hogy a lenti segítők a léggömb szállítására szolgáló teherautót (Honza bátyjának mobiltelefonon leadott utasításait követve) az egyik közeli műútra vezették, ott pedig komótosan leereszkedett a léggömb. Megérkezésük pillanata matematikailag is pontosan meghatározható volt, amennyiben úgy írjuk le, mint azt a pontot az időben, amikor a léggömbkosár alapja egybeforrt önnön árnyékának négyszögével a teherautó platóján.

Odalent fényképkészítés következett, végül azon utasok, akiknek a véralkohol szintje ezt még lehetővé tette, a léggömböt ismét plasztik gurigává csavarták fel, majd felügyeskedték a teherautó platójára, a kosárvesszőből font gondola mögé.

Borsody utolsó emlékképe Tom Hanksről az, hogy a göndörfürtű férfiú az indulni kész teherautó előtt áll, két karját krisztusi pózban tartja, hátát a kocsi elejének támasztja, jobbjával a pálinkásüveget szorítja, és ezt kiáltja felé:

– Misterrr Directorrr, fotičku… You mussst!

Borsody néha előveszi a fényképet, amit akkor, a kérésnek engedelmeskedve, búcsúzóul készített. És amikor megpillantja a felvételt – háttérben a vysočinai dombokkal, előtérben a színes plasztik hengerrel, az alaposan megpakolt teherautóval, illetve a motorháznak támaszkodó, boldog-részeg Tom Hanksszel –, olyankor minden áldott alkalommal ugyanarra gondol: hogy milyen szerencsés fickó is ő maga!

Tuesday, January 21, 2014

#11

In January, the Czech President appointed Bohuslav Sobotka as the new prime minister. 

Sobotka is the former finance minister and chairman of the Czech Social Democratic Party (ČSSD).

He wants to raise pensions and the minimum wage while keeping the budget deficit below 3% of GNP.  He also favors closer links with the rest of Europe and potentially adopting the Euro around 2020.  But that's six years away and he's the 11th prime minister since 1993.   

Monday, January 20, 2014

Chaplin

One of Brno's sister cities is Leipzig, Germany.  To celebrate the 40th anniversary of the city partnership there is an performance exchange between the National Theatre Brno and the Leipzig Ballet.

Last night, Claudia, Krasimir and I joined Helena and Fero to see Chaplin at the Janáček Theatre.  Mario Schröder is the director and choreographer.  His Chaplin originally debuted in 2010.  The performance was great!

Here's a clip I found out on YouTube.    

©Leipzieger Ballet

Thursday, January 16, 2014

A Stupid Note

There was a stupid note posted in my building this week.  Perhaps not stupid.  More like painfully obvious.  Here's the gist of the note...

Heat in our building is regulated by radiators.
5 is the maximum heat setting.
Don't regulate the heat in your flat by opening the window. 

I think that I was more annoyed that there was this big notice posted in Czech.  Thinking that it must be something important, I made an effort to figure out what it said and then became disappointed that it wasn't something more substantial.

So maybe it wasn't a stupid note.  Perhaps it was just annoyingly disappointing.

Sunday, January 12, 2014

Brno Hyperlapse

Here's a pretty cool hyperlapse video of Brno that has been making it's way around Facebook and YouTube.  It was put together by emproduction.  Enjoy!

© http://emproduction.cz/

Sunday, January 5, 2014

Austro-Hungarian Empire

The Austro-Hungarian Empire was also known as Austria-Hungary and the Dual Monarchy.  In 1867, the Habsburg Empire (Austria) joined up with the Kingdom of Hungary and became the second largest empire in Europe after the Russian Empire. 

It was a pretty odd setup.  The Habsburg monarch ruled Austria and the Hungarian king ruled Hungary.  There were two capitals - Vienna (the main one) and Budapest.  Austria and Hungary each maintained separate parliaments.  There were no common laws between the two.  Any proposed law had to pass both parliaments.

There was no Austro-Hungarian passport.  A person was either an Austrian citizen or a Hungarian citizen.

The empire was made up of many ethnic groups.  The official languages were German, Hungarian, Czech, Polish, Ukrainian, Romanian, Croatian and Italian.  The unofficial languages were Serbian, Slovak, Slovenian, Bosnian, Rusyn and Yiddish.

The territory took up most of Central Europe.  Using today's map, it covered Austria, Hungary, Bosnia and Herzegovina, Croatia, Czech Republic, Slovakia, Slovenia, large portions of Serbia and Romania, and bits of Italy, Moldova, Montenegro, Poland and Ukraine.

Following the assassination of the Archduke Franz Ferdinand in Sarajevo, the Austro-Hungarian Empire declared war on Serbia.  Austro-Hungary was allied with Germany, Serbia was allied with Russia.  Everyone else got pulled in due to various military alliances and we ended up with WWI.

At the end of WWI, in 1918, the Austro-Hungarian monarchy collapsed.  It's amazing that Austria-Hungary even lasted for 51 years. 

Saturday, January 4, 2014

Northern Fur Seals

©Prague Post
It looks like it's time to take Tünde to the Brno Zoo soon. 

The zoo just received three northern fur seals from Russia.  In exchange, Brno will send a polar bear to the Rostov-on-Don zoo.

Northern fur seals are found along the northern Pacific Ocean.  The animals are pretty rare as most zoos keep brown fur seals or California sea lions.

The Brno Zoo is now only the 6th zoo in the world to have these animals.

Friday, January 3, 2014

Portuguese Republic

Portugal, on the Iberian Peninsula, is mainland Europe's westernmost country.  It is bordered by the Atlantic Ocean and SpainThe Portuguese Republic includes continental Portugal as well as the Azores and Madeira Islands in the Atlantic.  All together, it is home to over 10.5 million people and is a little smaller than Indiana.  Lisbon is the capital and its largest city.


The area of Portugal was ruled by the Romans, Visigoths, and the Moors.  In 1139 it became an independent kingdom.  During the Age of Discovery, in the 15th and 16th centuries, Portugal became the first global empire.

In 1910 a revolution deposed the monarchy.  In 1933, António de Oliveira Salazar took over the country.  The right-wing Estado Novo regime held power until 1974 when the Carnation Revolution removed the regime from power.

Although Salazar was pro-fascist, Portugal was officially neutral during WWII.  Portugal exported goods to both Germany and the Allies.  However, 10,000 men were sent to Northern France, under the British flag to fight Germany.

Of all the modern European colonial empires, the Portuguese Empire survived the longest – almost 600 years.  Macau was handed over to China in 1999 and East Timor gained independence in 2002.  Today there are 53 different countries on territory that was once ruled by Portugal.  With more than 250 million speakers, Portuguese is the world's 6th most spoken first language.

Reach of the Portuguese Empire
















Portuguese Euro
Today, Portugal is a modern republic.  It is a member of the European Union, NATO, the Schengen Area and the Eurozone.

Portugal was one of the world's first countries to abolish the death penalty.  The maximum jail sentence for a crime is 25 years.  In 2001, it fully decriminalized drug use including the possession of marijuana, cocaine, heroin and LSD.  Decriminalized.  Not legalized.  The country treats drug use as a medical problem and not as a criminal issue.  As a result overall drug addiction has actually decreased in the country along with the number of new cases of HIV infection.  Here's a video I found out on YouTube which talks about the country's drug policy. 

©Dateline Australia


In 2010, Portugal became the 8th country in the world to legally recognize same-sex marriage.  

The government is pretty heavily indebted.  In 2011 it received a €78 billion bailout from the EU and the International Monetary Fund.  The overall unemployment rate is around 18% but youth unemployment is around 40%.

Wednesday, January 1, 2014

Tünde's 1st New Year's

Last night was Tünde's first New Year's.  I made Mexican food last night.  Krasimir, Claudia, Norbert, Tünde, and Heike came over for dinner and drinks.  Who would have thought that Tünde would like guacamole?  It was nice hanging out and playing cards.

It's been a great 2013!!  Let's see what comes about in 2014.